Hírek : Lejátszottuk a Lokit a pályáról! |
Lejátszottuk a Lokit a pályáról!
Sopinger 2006.04.30. 18:43
A rájátszás első hazai meccsen simán vertük a Debrecent!
A hétközi fordulóban hatalmas meglepetésre a Debrecen legyőzte hazai pályán a Győrt, ezáltal teljesen nyitottá tette a rájátszás végkimenetelét. Az egész szezonban a DVSC volt ez egyetlen csapat, amelyik győzni tudott a Népligetben, ezért duplán készültünk erre az összecsapásra.
Nagyon jól indult a mérkőzés, Sopi, Era és Lulu góljaival mi vezettünk 3-0-ra, ezután lőtte csak az első gólját a Loki. Nagyszerűen védekeztünk, a kapuban ezúttal Kata kezdett és ismét parádésan védett, nem csoda, hogy a debreceniek képtelenek voltak a kapunkba találni. Bezzeg mi, sorba lőttük a góljainkat, Lulu ismét szenzációs formában volt, Sopi átlővései isrendre góllal végződtek, így az előnyünk egyre nagyobb lett. A 22.percben már tíz góllal vezettünk és gyakorlatilag már itt lehetett érezni, hogy a mérkőzés eldőlt, csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a gólkülönbség a két csapat között. A Loki teljesen fásult volt, mintha nem is akartak volna ellenállást tanúsítani, így a mérkőzésnek már amolyan edzőmeccs hangulata lett. A félidőben 18-8-ra vezettünk.
Ahogy azt várni lehetett Németh András jó szokásához híven pihentette kulcsjátékosainkat és a fiataloknak szavazott bizalmat. De cseppet sem látszott az eredményen, hogy gyakorlatilag az ifi csapatunk van a pályán, ott folytatták a játékot, ahol a többiek. Olcsa Pazar lövéseivel vetette észre magát, míg Valovics Nóri akkora gólt lőtt, hogy majdnem kettérepedt a kapufa, félelmetes volt. Lala ismét jól játszott és szórta a gólokat. Sajnos a mérkőzésnek volt egy nagyon csúnya jelenete, Piros ziccerben vitte a labdát, debreceni kapus kijött és szabályosan elgázolta, „jutalma” egy piros lap lett, mindenki nagyon megijedt, de szerencsére Pirosnak semmi baja nem lett. A mérkőzés vége fele a kapuban szerepett kapott Pasi is, de ami ennél is fontosabb volt, több mint három hónapos kihagyás után újra a pályára lépett Németh Helga. Természetesen hatalmas tapsot és buzdítást kapott, nagyon boldogok voltak a szurkolók, hogy újra a pályán lehet. És ha már pályán volt nem maradt tétlen, a fiatal Németh Zsófinak olyan passzt adott, amit elrontani se lehetett volna, Zsófi nem is rontotta el. Összességében elmondható, hogy nagyobb megeröltetés nélkül megvertük a Debrecent, de szerdán már nem lesz ilyen könnyű dolgunk, hiszen a Győrt fogadjuk a Népligetbe.
FERENCVÁROS - DVSC 32-21 (18-8)
Népliget, 500 néző
FERENCVÁROS: Harisova - Mravíková 2, Laluska 4, Szucsánszki 1, Uhraková 7(2/2), Tóth T. 6(2/2), Kirsner 5. Cserék: Pastrovics (kapus), Szamoránsky P. 1(2/1), Kamper 3, Horváth M., Valovics 2(1), Németh H., Németh Zs. 1.
DVSC: Vorozscova - Csáki 3, Latakaité, Rácz 2, Orbán 1(1), Szűcs G. 3, Stuparicová 3. Cserék: Kolsofszki (kapus), Madai, Sütő 1, Sopronyi 3(2), Kereki 2, Caltiková 3.
|