Hírek : OLYAN VOLT EZ, MINT EGY SZÉP ÁLOM!!! |
OLYAN VOLT EZ, MINT EGY SZÉP ÁLOM!!!
Sopinger 2006.05.05. 18:07
A Győr elleni rangadón ismét megmutatták a lányok, ha szívvel-lélekkel játszanak, akkor senki se állíthatja meg a FERENCVÁROST!!!
A szombati Loki elleni "edzőmeccsünk" után már jóval nehezebb feladat várt ránk, a bajnoki címvédő Győr csapatát fogadtuk.
Természetesen teltház fogadta a csapatokat a Népligetben. A győriek kezdték a mérkőzést, de mi szereztük az első gólt. Valami eszméletlen nagy tempóban kezdtük a meccset, minden támadásunk góllal fejeződött be, míg a győriek képtelen voltak a kapunkba találni, így az ötödik percben már 5-0-t mutatott az eredményjelző. Félelmetes volt a hangulat, tombolt az egész csarnok. A vendégek nagy nehezen megszerezték az első góljukat, de erre mi kétszer válaszoltunk, és a nyolcadik percben 7-1-es vezetésnél Róth Kálmán időt kért, hogy összeszedje a csapatát, de nem sikerült. Ha nem láttam volna, akkor lehet nem hiszem el, minden húzásunk bejött, Kata ismét parádézott a kapuban, Hangya és Era lőtték a góljaikat leindításból, ZIZI megmutatta, hogy beállósnak is tökéletesen megfelelne, Lala pedig szenzációsan játszott. A félidőben 19-11(!!!)-re vezettünk, lemostuk a Győrt a pályáról.
Tudtuk, hogy nem szabad kiengedni, mert a vendégek biztos nem fogják feladni. Szerencsére minden ott folytatodott a második félidőben, ahol abbahagytuk. Laluska Esztit nem tudták megállítani a vendégek, Sopi is szórta a gólokat, és persze mindenki hozzátette a magáét, hogy így szárnyaljon a csapat. A győrieknek annyira sikerült azért összeszedniük magukat, hogy a különbség ne nőljön tovább, így sokáig beállt egy 6-8 gólos diferencia a csapatok közé. Aztán a második félidő dereka táján érezhető volt, hogy a mieink fáradnak, és sajnos a mi padunk közel se olyan hosszú, mint a győrieké. Fokozatosan csökkent az előnyünk, sajnos olyannyira, hogy a végén izgulni kellett, nehogy a menyországból a pokolba jussunk. Az utolsó percekre Németh András ismét bebízonyította, hogy fantasztikusan megérzi mikor kell cserélni, Pasit hozta be a kapuba, aki pár perccel később bebizonyította, hogy tökéletes döntés volt. Már csak két góllal vezettünk, amikor Vérten Orsi vihette ziccerbe a labdát, de Pasi szenzáció bravúrjának köszönhetően nem tudtak közelebb jönni, majd Görbicz lőhetett hétméterest, a kapufára ejtette a labdát, megszerezte a kippattanót, majd Pasi ismét szenzációsan védett, azt a hangrobbanást, ami a Népligetben volt nem lehet leírni, itt már mindenki érezte, hogy megvan a meccs. A végén, hogy tényleg ne legyen semmi kétségünk hogy ki nyeri ezt a mecscet, Sopi eleresztett egy újjabb bombát, majd Lulu is betalált, így kialakult a 35-32-es végeredmény. Fantasztikus ünneplés vette kezdetét a Népligetben, hihetetlen boldogok voltak lányok és persze mi szurkolók is, hiszen ezzel a csodálatos győzelemmel nagyon nagyot léptünk előre...
Szeretnék még egy nagyon fontos dolgot megemlíteni, amíg mi összesen 10 emberrel játszottuk végig a meccset, addig a Győr 14 embert küldött pályára a 60 perc alatt, és ez nagyon nagy dolog, hogy így tudtunk nyerni!
Ezzel a tabella élére ugrott a FERENCVÁROS!!!
Aki kint volt a mérkőzésen, az egy életre szóló élménnyel gazdagodott, mert ez több volt, mint egy egyszerű mérkőzés...
FERENCVÁROS - Győr 35-32 (19-11) Népliget, 1500 néző
FERENCVÁROS: Laluska 9, Tóth T. 8(2/2), Mravikova 6, Uhrakova 5(4/4), Kirsner 3, Kamper 2, Szamoránsky P. 1(1/0), Szucsánszki 1,
Győr: Görbicz 10(2/0), Bradeanu 8(4/3), Mörtel 3, Vérten 3, Kovacsicz 2, Juhász 2, Bódi 1, Djokic 1, Lazer 1, Temes 1
|